Hírek, cikkek, vélemények egy helyen.
Írjunk szabadON!
Számítógépes játékok

Alfa-generációs kérdések

A 2010 után születettek, a „digitális gyerekek”, vagyis az alfa-generáció kifejezetten kedveli a virtuális tanulási környezetet, hiszen az érintőképernyővel már pólyáskorában megismerkedett. Őket másképp kell tanítani, mint a korábbi diákgenerációkat. Oktatásukban a digitális eszközök kiemelt szerepet kapnak, a hagyományos oktatás kissé hátrébb szorul, az interaktív tanulás válik hangsúlyosabbá. A tanár magyarázatai helyett a tanuló a számítógépes programok által kért tevékenységek elvégzésével fejleszti a készségeit, a tudását. Miközben könnyedén használják az érintőképernyőt, többségük nem tudja, hogy mit kezdjen a dominóval és a dobókockával... és ezt a tanáraiknak bizony figyelembe kell venni, mikor számolni tanítják őket.

A társas játékok is fontosak

A számítógépes játékok magányos tevékenységek, a gyerekek akár órákig is egyedül játszanak, még mesét is a gépen hallgatnak... és ennek vannak hátrányai is. A klasszikus játékok, pl. a dominózás ugyanis „társas” játékok, amelyekben van győztes, és vannak vesztesek, a játék szabályaihoz alkalmazkodni kell minden kis játékosnak, vagyis az ezekkel való játszás során a gyerekek szociális és logikai készségei fejlődnek, kialakul az együttműködési képességük, a viselkedéskultúrájuk, a kudarctűrő képességük.

Az offline térben is boldogulni kell

Apukáknak-anyukáknak érdemes elgondolkodni az informatikai világ két nagyágyújának szülői magatartásán: Steve Jobs megtiltotta kisgyermekeinek az Ipad használatát... Bill Gates időkorlátot szabott a házában a gyermekeinek a digitális eszközök használatára... és 14 éves korukig nem kaptak mobiltelefont... Mert ma már van szakirodalma annak is, hogy hogyan kezelik a pszichiáterek a 4 éves gyerekek tabletfüggőségét... A „digitális bébik” élete sem könnyű...

Címke: Számítógépes játékok
Dátum: 2019-07-01